Cukrászda | Naspolya Nassolda

Galéria

Naspolya Nassolda
Budapest
Cím:
1061 Budapest, Káldy Gyula utca 7.
Telefon:
+36703808407
Weboldal:

Büszkék vagyunk rá, hogy 2015-ben és 2016-ban is különdíjasok lettünk, 2017-ben a Zsűri díját kaptuk a Kutyabarát.hu szavazásán – a legnagyobb kitüntetés számunkra pedig az, hogy a vendégeink a megnyitásunk óta bizalmat szavaznak nekünk négylábú kíséretükkel együtt.

Az első perctől fogva kutyabarát vendéglátóhelyként várunk benneteket az ország első nyers-vegán cukrászdájába, ahol nem csak a vendégek érkezhetnek kutyával, hanem a munkatársaink is behozhatják őket. Vegán, vagyis kizárólag növényi alapanyagokat felhasználó cukrászdaként épp olyan fontosnak tartjuk a tudatos étkezést, mint a tudatos állattartást.

Örömmel tölt el minket, hogy megismertethettük veletek a “nassolda” szót, amivel már 5 éve üzenjük nektek, hogy nassolni jó! Nálunk bátran és lelkiismeretfordulás nélkül nassolhattok, hiszen minden finomságunk tej-, tejtermék-, glutén-, szója- és tojásmentesen készül. Finomságaink a nyers-vegán konyha elvárásainak megfelelően, sütés nélkül nélkül készülnek – kizárólag friss és természetes alapanyagokból.

A mi hozzávalóink az ízletes friss és aszalt gyümölcsök, a zöldségek és magvak – sem művi édesítőket, ízfokozókat, állományjavítókat nem használunk. Desszertjeinkkel valódi süteményízeket szeretnénk megidézni a lehető legegészségesebb módon, tele vitaminokkal és éltető tápanyagokkal.

Látogass el hozzánk két- és négylábú szeretteiddel – nálunk a gasztronómiai élményeket a tested is meghálálja!

Az Év Kutyabarát helye” pályázat azokat a vállalkozásokat szeretné megszólítani, akik felfigyeltek arra, hogy hazánkban is már egyre több kutyatartó szeretné kutyájával együtt a vendéglátóhelyek szolgáltatásait igénybe venni, és szívesen is fogadják őket. A pályázat nyertesei büszkén hirdethetik üzletükben, illetve weboldalukon díjukat, melyet Magyarország legnagyobb kutyabarát közössége szavazott meg számukra. RÉSZLETEK

Kiemelt támogatók:


Partnereink:

A pályázat kiírója és szervezője: